Mikor elkezdtem írni ezt a könyvet, egy kicsit másfajta történetet akartam, mint az eddigiek. Szerettem volna, ha nem pusztán sötét és depresszív szöveg kerekedne belőle, hanem optimistább, sokszínűbb. Teljesebb. Azt akartam, hogy olyan legyen, mint az mindennapjaink. Legyen benne öröm és szomorúság, komédia és tragédia. Szerencse és szerencsétlenség. 

   Úgy éreztem, hogy az egyik véglet a másik nélkül csak hazugság. Még azt is megkockáztattam, hogy nem tudják majd sehová besorolni a könyvet, és ha valóban így lesz, akkor elértem vele a célom. Az Ars Fatalis sokszínű történet lett.

    Igy most nem a kesergés, az elborzasztás, vagy a görbe tükör tartása lett a cél. A csodáról akartam írni. Minden olyan jóról és rosszról, ami felemelheti, vagy a mélybe dobhatja a hétköznapjainkat. Minden olyanról, ami mégszépíti, vagy megkeseríti. Mert hittem abban, hogy így teljes a kép, és teljes képet akartam festeni.

   Azt mondják csodák pedig nincsenek. Én ezeken az oldalakon azt állítom, naponta ezernyi is van. Így került terítékre a sors, a végzet, a szerelem, a szerencsék és szerencsétlenségek, a zene, a halál. Úgy gondoltam, mind egy-egy bizonyíték Isten létezésére. 

   Mikor elkészült, azt írtam az elejére: "Lányomnak az útra..." Remélem, egyszer majd elolvassa ezt a könyvet, és segít neki megérteni, mibe is csöppent. Segít elviselni, mikor nehézre fordulnak a dolgok, segít boldognak lenni, mikor a boldogságot fel kell ismerni.