Az ember természetéből fakad, hogy nem birkózik meg az elmúlás gondolatával. Nincs ebben semmi különös. Talán semmi sem tudja elképzelni önmaga ellentétét. A fekete semmit sem tud a fehérről, a boldogság a szomorúságról, az élet pedig nem vesz tudomást a halálról.
Ehelyett inkább kiszínezzük azt. Már vár ránk odaát anyánk, apánk. A régi szerelmünk, a gyermekkori barátunk, akiről már évtizedek óta le kellett mondanunk. Hendrix még mindig nyúzza a gitárját, Elvis énekel, Poe tintába mártja a tollát és írni kezd.
Semmi nem ért véget. Sőt. A végtelen kaland, csak éppen csak elkezdődik.
Illúzióban hiszünk? Kit érdekel, ha könnyebb tőle az élet…